2012. április 22., vasárnap

Bahreini Nagydíj



Marokkói burgonyás hús
Hozzávalók:
50 dkg burgonya,
40 dkg darált marhahús,
3 - 4 nagy fej vöröshagyma,
3 evőkanál olaj,
1 evőkanál liszt,
3 db tojás,
4 gerezd fokhagyma,
1 mokkáskanál törött fekete bors, só (ízlés szerint).
2 padlizsán

Közepes nagyságú tepsit kikenünk egy evőkanál olajjal, liszttel meghintjük és félretesszük.
A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozva még melegen áttörjük.
A darált húst és az apróra vágott egy vöröshagymát a maradék olajon egyszerre megfuttatjuk, majd egy pohár vizet aláöntve, a fokhagymával, sóval, borssal ízesítjük.
Fedő alatt megpároljuk.
A padlizsán megpucoljuk, egy picit megsózzuk és hagyjuk állni párpercig. Papírtörlővel leitatjuk a felesleges levet róla és olajon megsütjük, majd lecsöpögtetjük róla a fölösleges olajat.
A maradék hagymát fél karikára vágjuk és megpároljuk.
A burgonyapépet összekeverjük két felvert tojással, megborsozzuk és megsózzuk, a felét belekenjük a tepsibe.
Erre rásimítjuk a darált húsos masszát, rátesszük a sült padlizsánt,és a párolt hagymát és betakarjuk a maradék, tojásos burgonyával.
A harmadik tojással bekenjük az étel tetejét, és az előmelegített forró sütőben szép piros kérget sütünk rá.
Kockákra vágva kínáljuk.