Belga Nagydíj



Brabanti sertésborda

Hozzávalók:
(A mennyiségek ízlés szerint változtathatók, csak az arányokra vigyázzatok.)
Étolaj,
2,2 -2,5 kg sertésborda szelet ( de bármilyen hús jó, mi borjú szűzből csináltuk, de felhasználható: csirke, pulyka bármi)
Bors
Liszt
6 fej vöröshagyma
5 dl sör
5 dl húsleves
2 evőkanál étkezési keményítő
Víz

Elkészítés:
A húst felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk, és a lisztbe forgatjuk. Olajat hevítünk és elősütjük a húst, (én nem egyszerre sütöttem meg az egészet) majd kiszedjük.
A megmaradt olajon a fél karikára vágott hagymát egy kicsit lepároljuk.
A hagymára visszatesszük a húst, ráöntjük a sört, a levest, sózzuk, borsozzuk és készre pároljuk.
Ha kész kivesszük a húst, a lét besűrítjük a kevés vízzel kikevert keményítővel, felforraljuk.
A húsokat visszatesszük a szószba és kicsit még pároljuk együtt, de figyeljük, nehogy leégjen.
Sós burgonyával, vagy petrezselymes krumplival tálaljuk.



Gombás cukkinis ragú
Hozzávalók:
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
30-40 dkg gomba (ízlés szerint lehet több is)
2 db kicsi cukkini
bors
őrölt rozmaring
petrezselyem
3-4 evőkanál házi sűrű lecsó (vagy 1 paprika és 2 paradicsom összevágva)

A vöröshagymát fél karikára vágva meg pároljuk kevés olajon, sózzuk. Rá nyomjuk a fokhagymát és együtt pároljuk még egy kicsit.
Rá tesszük a lecsót és pároljuk, majd rákerül az összevágott gomba és addig pároljuk, amíg a leve el nem párolódik, és meg nem puhul.
Hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott cukkinit és egy kicsi vizet, hogy fedő alatt jobban párolódjon. Ha meg párolódott ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és egy kis őrölt rozmaringot adunk hozzá, és a felesleges vizet elpároljuk alóla.
Ha kész vágott petrezselyemmel szórjuk meg.

  
Citromos csirke
Akár egész csirkével, bőrös csirkemellel, csirkecombbal, szárnnyal el lehet készíteni. De pulykával is kitűnő. Általában előző este pácolom be a húst és másnap csak sütni kell, de lehetőleg legalább 3-4 órára pácoljuk be.

Hozzávalók:
2 nagy bőrös csirkemell (vagy bármilyen része a csirkének)
só,bors
1 nagy citrom leve és reszelt héja
1 citrom darabokra vágva
2-3 dkg vaj
2-3 gerezd fokhagyma összenyomva
5-6 rozmaring levél apróra vágva (lehet őrölt is)

Egész csirkemellet készítettem most, besóztam, borsoztam, majd elkészítettem a pácot.A vajat felmelegítettem, belekevertem a citromlevet, az apróra vágott rozmaring levelet és belenyomtam a fokhgyma gerezdeket. Ráöntöttem a csirkére, jól megforgattam a pácban, lefóliáztam és betettem a hűtőbe, néhányszor átforgattam a pácban a húst. A sütés előtt egy órával kivettem a hűtőből, hozzáadtam még a darabokra vágott citromot is, majd 200 fokos sütőben alufóliával letakarva puhára sütöttem,(én egy órát pároltam a fólia alatt) majd a fóliát levéve pirosra sütöttem. Sütés közben néha meglocsolgattam a citromos páccal.
Sült krumplival és gombás cukkinis raguval tálaltam.
A hús alatt elég sok páclé maradt, ezt egy kis keményítővel besűrítettem és ezzel a szósszal öntöztem meg a krumplit vagy a csirkét.

A sült krumplit az átlagtól eltérően vastagabbra kell vágni.
  
 
Nagyon krémes belga csokitorta
Hozzávalók:
3 tojás
fél börge liszt
fél bögre kristálycukor
1 csomag sütőpor
2 pohár joghurt (kb. 4 dl)
3 evőkanál kakaó
2 evőkanál méz
15 dkg \"Vénusz sütőmargarin
2 tábla étcsoki (ha belga, akkor különösen jó :))

A 3 tojás sárgáját habosra verjük, a fehérjét pedig kemény habbá. A fél bögre lisztet, a fél bögre kristálycukrot, a 2 joghurtot és a sütőport összekeverjük. Ehhez a sütőporos krémhez hozzáadjuk a 3 tojás sárgáját, majd 3 evőkanál kakaót, 2 evőkanál mézet és a felvert tojásfehérjét. A 15 dkg margarint 2 tábla étcsokival vízgőz felett megolvasztjuk, majd amikor kicsit kihűlt, a krémhez adjuk, jól eldolgozzuk, figyelve arra, hogy a hab ne essen össze! Tortaformába öntjük, és a piskótához hasonlóan sütjük, de nem kell megvárni, míg a belseje is teljesen átsül, ha a tűpróbánál kicsit még tésztás marad a tű, akkor már jó a torta, hiszen belül attól lesz olyan nagyon krémes.
Lehet simán, de lehet fagyival vagy lekvárral tálalni.
Isteni!!!

  
Kip met frieten en appelmoes
Hozzávalók
2 kis csirke darabolva
bors, só
1 gerezd fokhagyma
1 db citrom
őrölt kakukkfű
vaj
6 db alma
1 csipet fahéj
1 vaníliás cukor
 cukor
krumpli
A csirkét sóval, borssal, zúzott fokhagymával, őrölt kakukkfűvel bekenjük, majd az egészet meg locsoljuk a citromlével. Vajat teszünk rá és fólia alatt megpároljuk, majd pirosra sütjük.
Meghámozzuk és feldaraboljuk az almát.
Közepes hőfokon, készre pároljuk. Teszünk bele fahéjat, vaníliás cukrot, ízlés szerint cukrot és a fél citrom levét.

Sült krumplival tálaljuk.


Waffel
Hozzávalók:
1 dl tej
5 dkg friss élesztő
10 dkg (5 ek) kristálycukor
2 db tojás
25 dkg vaj
1 csipet só
50 dkg liszt
1/2 kávéskanál fahéj
1 teáskanál citromhéj
250 g jégcukor (a barna cukor is nagyon jó hozzá)

1 dl langyos tejben elkeverek egy evőkanálnyi kristálycukrot, majd felfuttatok benne egy kocka friss élesztőt.
A tojást habosra keverem a maradék 4 evőkanálnyi cukorral. Hozzáadom a puha vajat, a sót és az élesztős tejet. Végül a lisztet, fahéjat és a reszelt citromhéjat.
Jól összedolgozom.
Langyos helyen, letakarva 1 órát kelesztem.
12 részre osztom. Minden cipóba gyúrok egy csapott evőkanálnyi jégcukrot vagy barna cukrot, a maradékot egy mélytányérba szórom és meghempergetem benne a tésztaadagokat.
15 percet pihentetem.
A még hideg waffelsütőt (gofri sütő) ecset segítségével kikenem olvasztott vajjal, majd felforrósítom, arany barnára sütöm benne az ostyákat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése