2013. szeptember 22., vasárnap

Szingapúri Nagydíj


Csirke satay
8-10 kicsontozott csirkemell csíkok, vagy 2 csirkemell csíkokra vágva (ezt is lehet más húsból készíteni)
3 gerezd fokhagyma összenyomva
2-3 cm gyömbér lereszelve
1 szál újhagyma apróra vágva
1 teáskanál fekete bors
1 evőkanál étolaj
2 evőkanál méz
2 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál citromlé
só, ízlés szerint

Pácoljuk csirke darabokat és tegyük 1-2 órára a hűtőben. Hurkapálcika szúrjunk fel húsdarabokat.
Süssük a grillsütő parazsa fölött, időnként olajjal vagy vajjal átkenve, amíg megsül.
Lehet sütőben is sütni, csak ne legyen lefektetve a tepsibe, hanem az egyik oldalon a tepsi szélének kell neki támasztani így lecsöpög a leve sülés közben.





Szingapúri Nagydíj

Szaté
Hozzávalók:
50 dkg sertés vagy borjú vagy csirke hús 2 cm-es darabokra vágva, (én csíkokra vágtam, de szabadon választott)
1/2 kávéskanál őrölt köménymag,
1/4 kávéskanál fahéjpor,
8 salotthagyma vagy ½ fej vöröshagyma
1/2 kávéskanál korianderpor,
2,5 cm friss kurkuma vagy ½ kávéskanál őrölt  
1/2 kávéskanál cukor,
1 csipet citromhéj,
1 evőkanál szójaszósz
½ evőkanál citromlé
2 cm gyömbér reszelve
só,
1 evőkanál olaj
hurkapálcika

A koriandert, köménymagot, kurkumát, mogyorót, sót és cukrot keverjük el a fahéjporral, az apróra vágott salotthagymával, a szójaszósszal, a citromlével, a gyömbérrel és 1 evőkanál olajjal. Marináljuk vele a húst néhány órára.
Minden hurkapálcika szúrjunk fel húsdarabokat.
Süssük a grillsütő parazsa fölött, időnként olajjal vagy vajjal átkenve, amíg megsül.
Lehet sütőben is sütni, csak ne legyen lefektetve a tepsibe, hanem az egyik oldalon a tepsi szélének kell neki támasztani így lecsöpög a leve sülés közben.

Szingapúri Nagydíj

Szingapúri vegyes zöldség
Hozzávalók:
2 fej vöröshagyma
2 db sárgarépa
2-3 cm gyömbér
3 gerezd fokhagyma
¼ káposzta
2 cukkini
6-8 db gomba
3 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál ecet
3 kávéskanál cukor
2 kávéskanál erős pista
kevés víz

A zöldségeket felcsíkozzuk. Kevés olajon elkezdjük megpirítani. A hagymát, a gyömbért, a fokhagymát, a répát, a káposztát, a cukkinit és a gombát.
Amikor már félig megpuhultak hozzáadjuk az ecetet, a cukrot, a szójaszószt, az erős pistát és a kevés vizet.
Sűrűn átforgatva készre pároljuk.


Kukoricás rizst tálaltunk mellé.

Szingapúri Nagydíj

Marharendang szójaszósszal
Hozzávalók:
60 dkg marhahús, (lehet borjú, sertés és csirke is)
3 kávéskanál erős pista
6 gerezd fokhagyma,
6 salotthagyma vagy 1 ½ fej vöröshagyma
5 cm gyömbér,
1 evőkanál ecet.
3 evőkanál szójaszósz,
1 kávéskanál cukor,
só,
csipet őrölt fahéj
1/2 csésze Olajban süssünk: 4 salotthagymát (felszeletelve) vagy1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagymát (felszeletelve), az olajat félre lehet rakni és másra felhasználni.
Vágjuk fel a húst és főzzük puhára vízben. Vegyük ki, csöpögtessük le és a vizet is tegyük félre. Célszerű főzés közben lehabozni a lét.
Daraboljuk apróra salotthagymát, a gyömbért reszeljük le, a fokhagymát nyomjuk össze.
Süssük olajban az említett hozzávalókat, amíg illatozni kezdenek, keverjük bele a cukrot az erős pistát a szójaszószt, majd tegyük bele a húst és süssük át.
Öntsük rá a vizet, amiben a hús főtt, az ecetet és az átsütött salotthagymát, fokhagymát és fahéjt és pároljuk lassú tűzön.

2013. szeptember 8., vasárnap

Olasz Nagydíj



Minestrone leves
Hozzávalók:
2 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
10 dkg gomba
2 teáskanál sűrített paradicsom (én házi paradicsomlét raktam bele)
1 liter húsleves alap lé
2 sárgarépa
1 szál zeller
bazsalikom
káposzta
karalábé
oregánó
só, bors
parmezán

A fokhagymát apróra vágjuk, a vöröshagymát fél karikára, a gombát feldaraboljuk. A hagymát és a gombát megpároljuk egy kicsi olajon, majd hozzá keverjük a sűrített paradicsomot. Felöntjük a húsleves alap lével, beledobáljuk a feldarabolt zöldségeket és addig rotyogtatjuk amíg minden zöldség megpuhul. Eközben átpasszírozzuk a paradicsomokat, (ez is kiváltható paradicsomlével) majd amikor minden puha a leveshez öntjük, és újra összefőzzük. Végül sóval, borssal friss bazsalikommal és oregánóval fűszerezzük és megszórjuk reszelt parmezánnal.

Ízlés szerint bármilyen zöldség felhasználható. Volt olyan, hogy még karfiolt, brokkolit, spárgát is raktam bele. De fontos, hogy káposzta mindenféle képen legyen benne.


Lasagne
Hozzávalók:
5 dkg vaj
5 dkg liszt
0,5 liter tej
darált hús
valamilyen bolognai fix
sajt
lasange tészta lap

A bolognai fix-en írtak szerint elkészítjük a szószt.
A besamelhez megolvasztjuk a vajat,.belekeverjük a lisztet és egy kicsit átpirítjuk de csak annyira, hogy a színe egy kicsit megváltozzon. Fokozatosan felöntjük a tejel és csomómentesre keverjük,folyamatos keverés mellet sűrűre főzzük. Ha kész van ízesitsjük, sóval, borssal, szerecsendióval, ez lényeges, én szoktam még egy kis ételízesítőt is belerakni.
Veszünk egy tepsit, vagy egy hőálló edényt és jó vastagon kivajazzuk, az alját kirakjuk a tésztával, befedjük a bolognai szósszal, rárakjuk a következő sor tésztát, ezt pedig a besamellel fedjük be. Ezt addig folytatjuk amíg tartanak az alapanyagok az a lényeg hogy valamilyen szósz legyen a tetején amit vastagon megszórunk a sajttal.
Általában 40 percig szoktam tartalék lángon sütni, de ez sütőnként változik.
A teje egy kicsit piruljon meg, és villával meg szoktam szurkálni, hogy a tészta megpuhult–e.

  
Zuppa inglese alla romana
Hozzávalók:
Piskóta
6 tojás
12 evőkanál liszt
12 evőkanál kristálycukor
6 evőkanál víz
1 sütőpor
mehet még bele reszelt citromhéj is
valamilyen savanyú lekvár és darabolt gyümölcs, ízlés szerint
Krém:
1 liter tej
4 tojás
4 evőkanál liszt
4 evőkanál kristálycukor
1 vanília
10 dkg étcsokoládé vagy ízlés szerint keserű kakaó

6 tojás sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd a vízzel. Hozzáadjuk és csomó mentesre keverjük a liszttel. Majd a kemény habbá felvert tojásfehérjét óvatosan hozzá keverjük, hogy a hab ne nagyon törjön össze. Tű próbáig sütjük ez a mi sütőnkben általában olyan 30 perc tartalék lángon, de csak óvatosan nyitogassuk a sütőajtót az a lényeg, hogy azért szép színe legyen. Ha elkészült kihűtjük és elfelezzük a tésztát, így két lapot fogunk kapni.
A Kakaó kivételével minden krém alapanyagot elfelezzünk. A tejben elkeverem a cukrot a lisztet és a tojásokat és a vaníliás cukrot. Én azt csináltam, hogy az egyik krémbe kevertem főzés előtt egy kis reszelt narancshéjat, nagyon jól feldobja, a másikba meg belekevertem a kakaót ízlés szerint.
Ha mindegyik krémet megfőztem akkor elkezdem rétegezni.
Lerakom az első piskóta lapot és megkenem valamilyen lekvárral, mi már volt, hogy szilvával, de most éppen sárgabarackkal csináltunk. Majd meg szórom valamilyen gyümölccsel ez elhagyható, de szintem nagyot dob rajta. Leöntöm a  fehér és sötét krém felével, felváltva megcsurgatjuk, úgy hogy ne látszódjon a piskóta, majd meg ismételjük, az egészet a tetejére pedig keserű kakaót szitálunk. Ha kihűlt hűtőbe tesszük és másnap fogyasztjuk.