Gombás cukkinis ragú
Hozzávalók:
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
30-40 dkg gomba
(ízlés szerint lehet több is)
2 db kicsi cukkini
só
bors
őrölt rozmaring
petrezselyem
3-4 evőkanál házi
sűrű lecsó (vagy 1 paprika és 2 paradicsom összevágva)
A vöröshagymát fél karikára
vágva meg pároljuk kevés olajon, sózzuk. Rá nyomjuk a fokhagymát és együtt
pároljuk még egy kicsit.
Rá tesszük a lecsót
és pároljuk, majd rákerül az összevágott gomba és addig pároljuk, amíg a leve
el nem párolódik, és meg nem puhul.
Hozzáadjuk a vékony
csíkokra vágott cukkinit és egy kicsi vizet, hogy fedő alatt jobban párolódjon.
Ha meg párolódott ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és egy kis őrölt rozmaringot
adunk hozzá, és a felesleges vizet elpároljuk alóla.
Ha kész vágott
petrezselyemmel szórjuk meg.
Citromos csirke
Akár egész csirkével, bőrös csirkemellel, csirkecombbal, szárnnyal el lehet
készíteni. De pulykával is kitűnő. Általában előző este pácolom be a húst és
másnap csak sütni kell, de lehetőleg legalább 3-4 órára pácoljuk be.
Hozzávalók:
2 nagy bőrös csirkemell (vagy bármilyen része a csirkének)
só,bors
1 nagy citrom leve és reszelt héja
1 citrom darabokra vágva
2-3 dkg vaj
2-3 gerezd fokhagyma összenyomva
5-6 rozmaring levél apróra vágva (lehet őrölt is)
Egész csirkemellet készítettem most, besóztam, borsoztam, majd
elkészítettem a pácot.A vajat felmelegítettem, belekevertem a citromlevet, az
apróra vágott rozmaring levelet és belenyomtam a fokhgyma gerezdeket.
Ráöntöttem a csirkére, jól megforgattam a pácban, lefóliáztam és betettem a
hűtőbe, néhányszor átforgattam a pácban a húst. A sütés előtt egy órával
kivettem a hűtőből, hozzáadtam még a darabokra vágott citromot is, majd 200
fokos sütőben alufóliával letakarva puhára sütöttem,(én egy órát pároltam a
fólia alatt) majd a fóliát levéve pirosra sütöttem. Sütés közben néha
meglocsolgattam a citromos páccal.
Sült krumplival és gombás cukkinis raguval tálaltam.
A hús alatt elég sok páclé maradt, ezt egy kis keményítővel besűrítettem és
ezzel a szósszal öntöztem meg a krumplit vagy a csirkét.
A sült krumplit az átlagtól eltérően vastagabbra kell vágni.
Nagyon krémes belga csokitorta
Hozzávalók:
3 tojás
fél börge liszt
fél bögre
kristálycukor
1 csomag sütőpor
2 pohár joghurt
(kb. 4 dl)
3 evőkanál kakaó
2 evőkanál méz
15 dkg
\"Vénusz sütőmargarin
2 tábla étcsoki (ha
belga, akkor különösen jó :))
A 3 tojás sárgáját
habosra verjük, a fehérjét pedig kemény habbá. A fél bögre lisztet, a fél bögre
kristálycukrot, a 2 joghurtot és a sütőport összekeverjük. Ehhez a sütőporos
krémhez hozzáadjuk a 3 tojás sárgáját, majd 3 evőkanál kakaót, 2 evőkanál mézet
és a felvert tojásfehérjét. A 15 dkg margarint 2 tábla étcsokival vízgőz felett
megolvasztjuk, majd amikor kicsit kihűlt, a krémhez adjuk, jól eldolgozzuk,
figyelve arra, hogy a hab ne essen össze! Tortaformába öntjük, és a piskótához
hasonlóan sütjük, de nem kell megvárni, míg a belseje is teljesen átsül, ha a
tűpróbánál kicsit még tésztás marad a tű, akkor már jó a torta, hiszen belül
attól lesz olyan nagyon krémes.
Lehet simán, de
lehet fagyival vagy lekvárral tálalni.
Isteni!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése